Kríziskamra Mintaprojekt
2019-05-24
Tuczainé Régvári Marietta: A Kríziskamra Mintaprojekt
Tuczainé Régvári Marietta a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatónője előadásában egy egyedülálló kezdeményezésről, a Kríziskamra Projektről beszélt. A 2010-ben kezdett program célja, hogy a helyi gazdasági szereplőkkel együttműködve segítsenek a megváltozott munkaképességű, hátrányos helyzetű embereken.
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Vas és Zala megyében működik. A rendszerváltást követően Dr. Konkoly István kérte fel Tuczainé Régvári Mariettát a szervezet vezetésére, aki korábban óvónőként dolgozott, és a csoportjába járó gyerekek közül sokan nagyon nehéz körülmények között éltek, így pontosan tudta, hogy a Karitásznak családsegítő programokat kell megvalósítania. A Karitász munkatársai azonban hamar rájöttek, hogy az alkohol, a drog és a játékautomaták okozzák a legnagyobb gondot a szegénység körében. A szervezet intézményrendszere ekkor kezdett el szakosodni a munkanélküli pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátására, karitatív munkájuk az ő és családjaik megsegítésére is kiterjed. Tevékenységük során azzal szembesültek, hogy a segélyekből – bármennyire is szükségesek – sosem elég: egy kiapadhatatlan forrás is kevés ahhoz, hogy folyamatosan segíteni tudják a nehéz helyzetben lévő családokat.
„Ez olyan, mint egy hordó, aminek nincsen alja. Hiába töltjük bele a vizet, sosem telik meg”- mondta Tuczainé Régvári Marietta. A kezdeményezés neve is innen ered: „A kamra gyakran kiürül, azaz krízisben van”. Nyilvánvalóvá vált, hogy a segélyek helyett a foglalkoztatással, a munkaerőpiacra való fokozatos visszavezetéssel lehet a leghatékonyabban támogatni ezeket az embereket. A szociális foglalkoztatásba való bevonással a betegek lehetőséget kapnak az önálló keresetre, fedezni tudják családjaik szükségleteit és később a nyílt munkaerőpiacra is visszatérhetnek. A kérdés csupán az volt, hogy hol és milyen módon tudják foglalkoztatni őket. A Karitász a katolikus egyházzal és a gazdasági szereplőkkel együttműködve képzelte el a megvalósítást.
Néhány szempont adott volt a projekt beindításához. A munkanélküli betegek közül sokan vidéken, kisebb településeken élnek, számukra a városi intézmények nem tudtak megoldást nyújtani. Ezért a Karitász a helyben való nappali ellátás és szociális foglalkoztatás megindítását tűzte ki célul, főleg olyan településeken, ahol aránylag nagy a munkanélküliség. „A Karitász így kezdte meg a maga módján a vidékfejlesztési tevékenységét” – tette hozzá Tuczainé Régvári Marietta. A foglalkoztatás helyszínét üresen álló plébániaépületek biztosítják, melyeket kevés anyagi ráfordítással alakítottak át, hogy megfeleljenek az ellátás és a foglalkoztatás szakmai követelményeinek. Nem kaptak pályázati pénzeket, a felújítás kiadásait önerőből és támogatók felajánlásaiból fedezték. „Mindenki hozzátett valamit, a vállalkozók tetőt, ablakot, burkolatot ajánlottak fel.” A kezdeményezést az érintett falvak vezetői, plébánosai és maga a lakosság is támogatta. A másik fontos kérdés a foglalkoztató megtalálása volt. A kormány pár éve rehabilitációs adó fizetésére (964.000 Ft) kötelezte a nagyvállalatokat, ha meghatározott arányban (20 emberenként) nem alkalmaznak megváltozott munkaképességűeket. A megoldás kézenfekvő volt. Az együttműködő cégek az erre a célra átalakított plébániaépületekben, a Karitászon keresztül foglalkoztatják az embereket. A Karitász pedig egyben szociális ellátást és felkészítést is biztosít szociális szakemberek segítségével (szociális munkások, gondozók, pszichológusok), hogy a munkavállalók a cégek által kiszervezett munkát (például számítógépes elektronika, autóipari összeszerelés) el tudják végezni. „Vásárosmiskén 50, Kemenespálfán 45, Nagylengyelben pedig 35 emberrel kezdtük meg a programot 6 évvel ezelőtt. Itt és a környező településeken a támogatásra szoruló családoknak nem segélyt, nem ruhát, nem gyógyszert adunk, hanem munkát és ezzel saját kereseti lehetőséget biztosítunk” – mesélte Tuczainé Régvári Marietta. „Sokkal emberibb azt mondani valakinek, akinek nincs pénze gyógyszerre, hogy jöjjön, végezze el ezt a munkát, és kap érte fizetést, mint a kezébe nyomni ezer forintot.”
Vásárosmiskén a Cellkomp foglalkoztatja az embereket, 9 környező településről; Nagylengyelben a TDK Epcos, 8 környező településről. A vállalatok által kiszervezett munkán kívül más – például mezőgazdasági – tevékenységet is folytatnak a betegek. „A cégvezetőt nem érdekli, hogy ezek az emberek mennyi rezet fognak lebontani a vasmagokról, egyet kért: emberhez méltó munkát próbáljunk adni.” Vásárosmiskén, 1945 után az egyházi területeken levendulát termesztettek, de sajnos ezt a hetvenes-nyolcvanas években megszűntették. Ezt a foglalkozást élesztették újra a Kríziskamra Projektben, főként, hogy a levendula felvevőpiaca egyre nő a természetes gyógymódokhoz való visszatérés miatt. „Amikor lilára festettük a Plébánia ablakát, azzal kicsit kivertük a biztosítékot, de igyekeztünk mindenkit megnyugtatni, hogy itt jó dolgok fognak történni.” Nagylengyelben rózsafüzéreket készítenek. Kemenespálfán a Move Zrt. a foglalkoztató, itt egy plébániai iskolát újítottak fel, 18 millió forintból, ami adományokból és támogatásokból gyűlt össze. Ezen a településen 160 szilvafát, valamint gyógynövényeket gondoznak, ezekből lekvárt, aszalt gyümölcsöt és befőttet is készítenek. A feldolgozott termékeket vásárokon adják el. A munka mellett művészetterápiás foglalkozásokat tartanak a betegeknek, ezekből 2016 végén két helyen is kiállítást rendeztek.
A Karitász – az érintett vállalatokkal együtt – jelenleg 66 településről 370 embert foglalkoztat, ez azt jelenti, hogy 370 családnak biztosítanak lehetőséget egy jobb életre. „Eddig 590 millió forintot kerestek meg ezek az emberek. Ez óriási eredmény.” – mondta Tuczainé Régvári Marietta. A rendszerben mindenki nyer: a segítő szociális szervezetek szakmai munkát tudnak ellátni segélyosztás helyett; a vállalatok adó helyett munkabért fizetnek, ezzel hátrányos helyzetben lévőket támogatnak; az egyházi kézben lévő ingatlanok újra megtelnek élettel; a betegek pedig lehetőséget kapnak az önfenntartásra és arra, hogy egy segítő közösségben, motiváló környezetben végezzenek munkát. „A közösségnek gyógyító ereje van: itt megtanulják egymást segíteni, egymással együttműködni és ezzel a saját helyzetüket is átértékelik.”
A Karitász Öngondoskodó háztartások programot is elindított: vetőmagot adtak a családoknak, akik elkezdtek gazdálkodni. „Két évvel ezelőtt a Karitász gyerektáborba kosárszámra hozták a zöldborsót, a frissen szedett sárgarépát és azt mondták, hogy ezt felajánlják a gyerektábornak.” A többgenerációs családokban az idősebbek tudták megtanítani, hogy hogyan kell elvetni a magot. „Szükségük is volt rá, mert a gyerekek a táborban azt hitték, hogy a ribizli az Intersparban terem.”
A projekt sikere bizonyítja, hogy ezt a szervezési formát az egész országban érdemes lenne terjeszteni, és ezt nem csak az egyházmegyék hálózatban, hanem megyei szinten is működtetni lehet. Az ellátó intézmények országszerte kiaknázatlan lehetőségeket tartogatnak. „Pszichiátriai és szenvedélybeteg nappali ellátó intézményből rengeteg van az országban, ezeken a helyeken a betegek általában 4-6 órát ülnek, tévét néznek, keresztrejtvényt fejtenek. Mennyivel jobb lenne, ha mindenhol lehetőséget kapnának a munkára, az értelmes időtöltésre.” – tette hozzá Tuczainé. A munka olyan motivációt ad, melyet semmilyen egyéb foglalkozás nem tud pótolni. „Európa számos IKEA áruházában vannak általuk összeszerelt lámpák, és erre mi büszkék vagyunk.”
A Kríziskamra Mintaprojekt kiváló példa arra, hogy a gazdaság, az állam és a civil társadalom képes egy jó ügyért összefogni – mondta még 2010-ben, a kezdeményezés bemutatásakor Dr. Veres András megyéspüspök. Az elmúlt hat év pedig bebizonyította, hogy a program nemcsak életképes, hanem növekvő igény van rá: folyamatosan bővül a tevékenységek köre és a foglalkoztatásba bevont emberek száma.
Az előadást Tuczainé Régvári Marietta egy történettel zárta: Városmiskén a program elindulását követően karácsonykor a faluházban a betegek betlehemes játékkal készültek. „A legutolsó padban ültem, mellettem egy 10-12 éves fiú tördelte izgatottan a kezét. Megkérdeztem tőle kiért izgul. << Az anyukámért. Nagyon beteg volt, évekig ki sem kelt az ágyból. Most pedig ott van a színpadon és idén már karácsonyi ajándékot is fog venni nekem.>>”